A 2023/24-as tanévre vonatkozó Rendevényterv és Eseménynaptár megtekinthető és letölthető az alábbi linken.
Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a pályaorientációs napot iskolánkban. Számunkra is fontos, hogy segítsük tanulóink tájékozódását a szakmák világában. Évről évre próbálunk olyan foglalkozásokat bemutatni, amelyekkel szélesíthetjük látókörüket. Célunk, hogy saját elképzelésüknek megfelelően tudjanak hatékonyan dönteni a pályaválasztáskor.
Alsó tagozat programjai
Reggel 8 órakor minden osztály a saját tantermébe érkezett. Az első, második és harmadik osztályosok tanítójukkal szakmákkal kapcsolatos feladatlapokat oldottak meg, Mekk mester meséit és filmeket néztek a különböző foglalkozásokról. A negyedikes fiúk Vaskó Ferenc szülő előadását hallgatták meg a járműszerkezeti lakatos és járművezető munkájáról. Ez idő alatt a lányokat elvezettem a divatszakmába, ahol megtudták, hogy mi a tervezők és kivitelezők feladata. Tízórai után mind a négy osztály elsősegély bemutatón vett részt. Betekintést nyerhettek az életmentés gyakorlati folyamatába, sőt ki is próbálhatták az újraélesztést. Ezt követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tisztjei keresőkutyákkal szemléltették a munkájukat. A csempészek lefülelését ügyesen végrehajtó kutyák valósággal lenyűgözték a gyerekeket.
A nyáron július végén lezajlott az Erzsébet- program keretén belül megszervezett napközis tábor második hete.
Hétfőtől péntekig minden reggel 8 órakor érkeztek a gyerekek és délután 4-ig maradtak az iskolában. Színes programokkal, kirándulásokkal igyekeztünk változatossá, élménydússá tenni számukra ez a néhány napot. Délelőtt többnyire közös játékokat játszottunk, mint például kvízjátékok, önismereti és kapcsolatteremtő játékok, körjátékok, ügyességi, mozgást fejlesztő és versengő játékok. Ebéd után pihetető tevékenységként kézműveskedtek a gyerekek, ami áltál különböző technikákkal, anyagokkal, eszközökkel ismerkedtek meg. A hét közepén kirándulni mentünk Kecskemétre. Itt megtekintettük a rajzfilmstúdiót, ahol több ismert magyar mese rajzfilmes változatai készültek, mint például a Vízipók csodapók, vagy a Magyar népmesék. Nagyon érdekes volt számunkra az animációs filmkészítés technikája. Megtudtuk, hogy mi a feladata a vágónak és azt, hogy egy-egy filmrészlet elkészítése mennyi munkát, időt és szakembert igényelt. A stúdióban tett látogatásunk után megtekintettük Kecskemét főterét. Délután pedig megnéztük a Leskowsky hangszerkiállítást, ahol különleges hangszereket próbáltak ki a gyerekek. Sajnos nagyon meleg volt, ez nehezítette a szabadban való tartózkodást.
Iskolánkban alsó tagozaton már több éves hagyomány, hogy az elsősöket tanév elején felavatjuk. Az idén erre szeptember 26-án csütörtökön délben került sor. A rövid megnyitó után a kiscsibék esküt tettek, hogy szófogadó, aktív, szorgalmas diákjaink lesznek. Az eskü megszentesítésére egy kiscsibés nyakláncot kaptak ajándékba a negyedik osztályosoktól. Ezen a napon megemlékeztünk az 1848. szeptember 29-én lezajlott győztes Pákozdi csatára is, ezért az avatás után akadályversennyel készültünk a gyerekek. Négy helyszínen különböző csapatépítő, ügyességi feladatokkal vártuk az osztályokat, ahol forgószínpad szerűen mentek egyik állomásról a másikra. A menetlevél készítése, hordozása, a csatakiáltások és az egy célért való küzdelem igazi közösséget teremtett az osztályokon belül. Csákóhajtogatás, célbadobás, rejtvényfejtés, puzzle kirakás, közös éneklés tette emlékezetessé számukra ezt a napot. Különösen az elsősöknek, hiszen most ők voltak az esemény ünnepeltjei.
Murárikné Csonka Judit
tanító