A nyáron július végén lezajlott az Erzsébet- program keretén belül megszervezett napközis tábor második hete.

Hétfőtől péntekig minden reggel 8 órakor érkeztek a gyerekek és délután 4-ig maradtak az iskolában. Színes programokkal, kirándulásokkal igyekeztünk változatossá, élménydússá tenni számukra ez a néhány napot. Délelőtt többnyire közös játékokat játszottunk, mint például kvízjátékok, önismereti és kapcsolatteremtő játékok, körjátékok, ügyességi, mozgást fejlesztő és versengő játékok. Ebéd után pihetető tevékenységként kézműveskedtek a gyerekek, ami áltál különböző technikákkal, anyagokkal, eszközökkel ismerkedtek meg. A hét közepén kirándulni mentünk Kecskemétre. Itt megtekintettük a rajzfilmstúdiót, ahol több ismert magyar mese rajzfilmes változatai készültek, mint például a Vízipók csodapók, vagy a Magyar népmesék. Nagyon érdekes volt számunkra az animációs filmkészítés technikája. Megtudtuk, hogy mi a feladata a vágónak és azt, hogy egy-egy filmrészlet elkészítése mennyi munkát, időt és szakembert igényelt. A stúdióban tett látogatásunk után megtekintettük Kecskemét főterét. Délután pedig megnéztük a Leskowsky hangszerkiállítást, ahol különleges hangszereket próbáltak ki a gyerekek. Sajnos nagyon meleg volt, ez nehezítette a szabadban való tartózkodást.

A kirándulást követő napokon a táborozók már fáradtabbnak tűntek, ezért ebéd után bevezettük a délutáni sziesztát udvarunk füves, fás területén. Ez alatt az idő alatt sem unatkoztunk. Társasjátékokkal, kártyákkal, egyéb pihentető játékkal foglaltuk le magunkat. Pénteken egy nagy sétát tettünk a falu határában. A táborban különböző korosztályú gyerekek egymást olyan oldalról is megismerhették, amelyről egyébként nem tudtak. Barátságok alakultak ki, vagy legalább is jó irányba változott egymás megítélése. A változatos programoknak köszönhetően és a pozitív visszajelzések alapján a tábor hasznos nyári időtöltésnek bizonyult.

Murárikné Csonka Judit
tanító

Joomla templates by a4joomla