Kezdőlap
Erzsébet-tábor
A nyáron július végén lezajlott az Erzsébet- program keretén belül megszervezett napközis tábor második hete.
Hétfőtől péntekig minden reggel 8 órakor érkeztek a gyerekek és délután 4-ig maradtak az iskolában. Színes programokkal, kirándulásokkal igyekeztünk változatossá, élménydússá tenni számukra ez a néhány napot. Délelőtt többnyire közös játékokat játszottunk, mint például kvízjátékok, önismereti és kapcsolatteremtő játékok, körjátékok, ügyességi, mozgást fejlesztő és versengő játékok. Ebéd után pihetető tevékenységként kézműveskedtek a gyerekek, ami áltál különböző technikákkal, anyagokkal, eszközökkel ismerkedtek meg. A hét közepén kirándulni mentünk Kecskemétre. Itt megtekintettük a rajzfilmstúdiót, ahol több ismert magyar mese rajzfilmes változatai készültek, mint például a Vízipók csodapók, vagy a Magyar népmesék. Nagyon érdekes volt számunkra az animációs filmkészítés technikája. Megtudtuk, hogy mi a feladata a vágónak és azt, hogy egy-egy filmrészlet elkészítése mennyi munkát, időt és szakembert igényelt. A stúdióban tett látogatásunk után megtekintettük Kecskemét főterét. Délután pedig megnéztük a Leskowsky hangszerkiállítást, ahol különleges hangszereket próbáltak ki a gyerekek. Sajnos nagyon meleg volt, ez nehezítette a szabadban való tartózkodást.
Magyarország Jó tanuló, Jó sportolója 2020
OKLEVÉL
A 2019/2020. TANÉVBEN ELÉRT EREDMÉNYES TANULMÁNYI MUNKÁJÁT És KIMAGASLÓ SPORTTELJESÍTMÉNYÉT ELISMERVE
SEDRÓ KORNÉL PATRIK
RÉSZÉRE
MAGYARORSZÁG Jó TANULÓJA, Jó SPORTOLÓJA-2020
CÍMET ADOMÁNYOZOM.
BUDAPEST 2021. JÚNIUS 1.
Prof. Dr. Kásler Miklós
miniszter
Kerékpáros vándortábor
Kerékpáros vándortábor
A nyári szünet egyik nagy élménye volt a kerékpáros vándortábor.
Pilisi körzeti futóverseny
Őszi futósikereink
A tanévkezdéssel együtt a már hagyományosnak mondható őszi futóversenyek is megrendezésre kerültek.
Az új tanév első versenye a pilisi körzeti futóverseny volt. Itt 21 tanulónk mérte össze tudását a környékbeli iskolásokéval. A helyezést elért tanulóink mellett a többi versenyzőnk is az élmezőnyben teljesített. A teljesítménytől függetlenül nagyon örültünk annak a szemléletváltásnak, hogy ilyen kis létszámú iskolából ennyi gyereket motivált egy verseny és távját örömmel teljesítették.