Tankerületi Ki mit tud?
Az idei tanévben a Ceglédi Tankerületi Központ „Ki mit tud?”címmel tehetségkutató versenyt rendezett a fenntartása alá tartozó iskolák között. Több mint 150 fellépő vett részt az elődöntőben, melyre az abonyi művelődési házban került sor 2020. január 29-én. Az előadáson színvonalas produkciókat láttunk jól felkészült gyerekekkel. A tanulók többféle műfajban képviselték iskolájukat. Láthattunk színpadi játékokat, kutyás táncshow-t, népi tánccsoportokat. Hallhattunk könnyűzenei énekes produkciókat, népdalénekeseket, vers- és prózamondókat, különböző hangszeres darabokat. A mi iskolánk öt produkcióval vett részt ezen a versenyen. Alsó tagozatból Müller G. Linda és Viszkok Virág Ramóna, akik mindketten a musical kategóriában indultak rajzfilmzene énekléssel. Linda arany, Virág pedig bronz fokozatot ért el. A felső tagozatból a Csipkebogyók énekegyüttes népdalcsokorral lépett fel, melynek tagjai Nagy Regina, Molnár Dávid Tamás, Murárik Eszter és Lendér Alex. Produkciójukért ezüstfokozatot kaptak. Nagy Regina szóló kategóriában Tápió menti népdalokat adott elő, mellyel ezüst oklevelet szerzett. Májer Bálint 7. osztályos tanuló Romhányi József: Holló és a róka című vers humoros variációival kiemelt arany minősítést nyert. Ezzel az eredménnyel Bálint továbbjutott a február 14-én megrendezett döntőbe, melyet Cegléden a Kossuth Művelődési Központban rendeztek meg. Bálint előadásával hatalmas sikert aratott, nemcsak a zsűri tagjai, de a közönség körében is. A szoros mezőnyben második helyezést ért el. Ezzelnagy dicsőséget szerzett iskolánknak.
Tanulóink nagyon eredményesen szerepeltek, gratulálunk nekik, és sok sikert kívánunk a további versenyekhez!
Murárikné Csonka Judit
alsó tagozatos tanító