2021. szeptember 15-én a hetedik osztályosokkal szervezett kirándulás keretében busszal utaztunk fel Budapestre. A Várkert Bazárban tekintettünk meg egy kiállítást, melynek témája az első világháborúval kapcsolatos események voltak.

Időben megérkeztünk a helyszínre, ezért a Bazár lépcsőin felsétálva a várba is körülnéztünk. Az időjárás kedvező volt, ragyogóan sütött a nap. A várból rettentően szép kilátás nyílik a fővárosra, fotózkodtunk. Séta közben elhaladtunk Savoyai Jenő szobra mellett, megtekintettük a Sándor palotát (ahol a köztársasági elnök lakik), és a karmeliták kolostorát, a mai miniszterelnöki hivatalt.
11 óra 30-kor léptünk be a kiállítás megtekintésére. Három szinten volt berendezve a kiállítás anyaga. A termeket saját magunk jártuk körbe, információkkal mi, tanárok láttuk el a tanulókat.
Rendkívül érdekes és látványos volt számomra ahogy a kiállítótermek egymás után tárták elénk az első világháború eseményeit, szereplőit, helyszíneit. A gyerekeknek legjobban a megépített lövészárok, az élethű viaszbábuk (Ferenc József és felesége: Erzsébet királyné), és a megdöbbentő kiállítási kellékek (tükörterem, temető, spanyolnáthában elhunytak kórházi szobája, hadirokkant katonaszobrok) tetszettek. A kiállítás nagyon hasznos volt történelmi ismereteik bővítésében, és tartalmas az első világháború eseményeinek megértésében.
A finom ebéd után, délután indultunk haza.

 

Petróné Kemenczei Anita

Joomla templates by a4joomla